Bicskei Zoltán az idei Herceg János-díjas

Bicskei Zoltán az idei Herceg János-díjas

A dr. Silling István nyelvész, író, néprajzkutató, a dr. Mák Ferenc író, irodalom- és művelődéstörténész, a L. Móger Tímea költő alkotta bírálóbizottság 2026. március 20-án egyhangúlag meghozott döntése alapján a zombori Bielitzky Károly Városi Könyvtár a 2026. évre szóló Herceg János Irodalmi Díjat eddigi életművének jelentősége elismeréséül Bicskei Zoltán filmrendezőnek, grafikusművésznek, esszéírónak adományozza.

A Herceg János nevét viselő díj nem pusztán irodalmi teljesítményt ismer el. Sokkal inkább egy szellemiséget: a helyhez való hűséget, a közösség iránti felelősséget, az emberi sorsok iránti érzékenységet, és azt a csendes, mégis rendíthetetlen alkotói magatartást, amely nem engedi feledésbe merülni mindazt, ami lényeges.

Ezt a szellemiséget hordozza és példázza az idei díjazott, Bicskei Zoltán, Magyarkanizsa, a Tisza mente meghatározó alkotója.

Nem kimondottan irodalmár – és mégis az, mert filmjei valójában képírások.

Rajzai lírai táj-mesék.

Esszéi pedig a látás és a gondolkodás határán születő, sűrű szövetű vallomások.

Művészete túlmutat a műfajokon: egyetlen nagy, összefüggő életművé áll össze, amelyben kép, szó, hang és táj egymásba íródik.

Bicskei Zoltán a vajdasági magyar kultúra különleges, sokoldalú alkotója: filmrendező, rajzoló, esszéista és kulturális szervező. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjaként is annak a meggyőződésnek a képviselője, hogy a művészet nem elszakad a közegtől, hanem abból nő ki, és oda tér vissza.

Művészetének központi inspirációja a délvidéki táj, különösen a magyarkanizsai puszta. Ez a táj nála egyszerre konkrét hely és szimbolikus tér: a történelem, a mítosz és az emberi sors találkozási pontja. De még ennél is több: egyfajta mérték. Egy mozdíthatatlan közép.

Abban a világban, amelyet ma sokszor zaklatottság, szétesettség és túlmozgás jellemez, ez a puszta a bizonyosság tere. Az a tér, ahol – ahogyan ő fogalmaz – minden élesebben látszik, ahol „minden kicsihez oda kell hajolni és jobban kell szeretni”. Ahol a horizont nemcsak látvány, hanem gondolkodás.

Filmjeiben a puszta nem háttér, hanem jelenlét.

Rajzaiban nem látvány, hanem belső táj.

Írásaiban pedig emlékezet és kérdés egyszerre.

Ez a fajta alkotói jelenlét mély rokonságot mutat Herceg János örökségével.

Mindkettőjük munkájában ott van a vidék iránti hűség, az emberi történetek iránti alázat, és az a törekvés, hogy a helyi valóság egyetemes érvényűvé váljon...