01.01. - 07.01.

08.01. - 14.01.

1841. 02. 12.

Koviljban megszületett LAZA KOSTIĆ, pesti jogászdoktor, európai horizontú, széleskörű műveltséggel rendelkező erudita. Több nyelven beszélt, elsőként fordította szerbre Shakespeare-t, Heinét, Homérosz és másokat, drámákat és vígjátékokat írt, három kötetnyi vers szerzője. A hercegovinai fölkelésről és a szerb-török háborúból külföldi lapokat tudósított, Belgrádban a Srpska nezavisnost (Szerb Függetlenség), Cetinjén a Glas Crnogorca című hivatalos közlönyt szerkesztette. 1895-ben vált zomborivá, amikor feleségül vette Palanački Julijanát. 1901-től haláláig a Szerb Olvasókör elnöke volt, Zomborban írta a szerb költészetben meghaladatlan Santa Maria della Salute című versét. Zomborban, a Szent Mennybemenetel Temetőben hantolták el 1910. 12. 12-én. Három nappal korábban Bécsben hunyt el.

1809. 02. 13,

Zomborban megszületett TRIFUN ATANACKOVIĆ, képesítése szerint ügyvéd, elhivatottságból közéleti személyiség, aki az ügyvédeskedés mellett egy évtizeden át tanított a Preparandiumban, megmentvén azt a bezárástól, miután 1831-ben tanárok nélkül maradt. 1842-ben kinevezték Bács-Bodrog Megye alispánjává, három évvel később pedig ott van a Szerb Olvasókör 72 alapítója között. Az 1848/49-es magyar szabadságharc alatt a Bácsi Körzet Ideiglenes Bizottságának tagja, egy évre rá elnöke a zombori Szerb Színházi Társulat Igazgatóbizottságának. 1861-ben Karlócán a Szerb Politikai Tanács, majd a Magyar Országgyűlés küldöttjévé választották, volt zombori városkapitány és az állami tábla tanácsnoka, ez utóbbi tisztségéről vonult nyugdíjba. Zomborban hunyt el 1878. 06. 05-én.

1895. 02. 13.

A zombori Preparandium újonnan épített épületének lépcsőin dudájával kezében elhunyt DJURA SUBOTIN, akit az anyakönyvekben Crvenka elővárosi muzsikusként jegyeztek. 1842-ben, földműves családban született, muzsikusi tehetségével hírnevet vívott ki magának, „még Boszniából is dukátokat hozott zenéjével”, tehetőssé vált, kocsmát és mészárszéket nyitott, négy gyermekét felnevelte, hárman a tanügyben dolgoztak, míg a Lálónak nevezett Triva fia sikerrel lépett apja nyomdokába.

1840. 02. 14.

Zomborban megszületett MILKA GRGUROVA, a legjelesebb szerb tragika, akit a szerb színjátszás romantikus korszakának hosszú esztendeiben a szerb Sarah Bernhardtnak neveztek. Zomborban lépett először színre, és a színpadot csak Belgrádban, idős korában hagyta el. Belgrádban hunyt el 1924. 03. 25-én. Pályafutása során számos színpadon bűvölte el a közönséget.
 

1887. 02. 16.

Mozsorban (Mošorin) megszületett ISIDORA SEKULIĆ, gazdag ismeretekkel és széleskörű műveltséggel rendelkező elbeszélő, regényíró, esszéíró, irodalom- és művészetkritikus, lelkes utazó és útleírásíró, több nyelven beszélő fordító, akadémikus, sorsunk, alakjaink és karakterünk éles szemű ábrázolója. A zombori Tanítóképzőt az 1893/94-es tanévben végezte. Belgrádban hunyt el 1958-ban.

 

1749. 02. 17,

Mária-Terézia császárnő aláírta a Szabadságlevelet, amivel hitelesítette Zombor polgárainak több mint három évig tartó elibertációs küzdelmét, azoknak a szabadságoknak a visszaszerzését, amit a város 1745-ben, a katonai város rangjával egyetemben elveszített; ez az okmány Zombort a szabad és királyi városok sorába emelte. Az aláírás a zomboriak 150.000 rajnai aranyforintjába került, amit előzőleg be kellett fizetniük a császári kincstárnak. Tekintet nélkül a különösen magas árra, amivel a kiváltságokért fizetni kellett, az esemény fordulópontot jelent Zombor történetében, a város ettől kezdve lép a polgári társadalom küszöbére, és elindul a gazdagság, a hatalom, a tekintély megszerzésének útján.

1871. 02. 17.

A Trebinje melletti Hrupjelában megszületett JOVAN DUČIĆ költő, útleíró, aforizma-szerző és esszéíró, emellett sikeres diplomata. Zomborban végezte a Tanítóképzőt az 1892/93-as tanévben. Az Amerikai Egyesült Államokban szenderült jobblétre 1943. 04. 07-én.
 

1766. 02. 18.

A zombori Szentháromság téren tűz ütött ki, amelyben az erős szél, valamint a tűzoltók felkészületlensége és felszereletlensége miatt „csupán 11 ház” égett le – írja a krónikás. Ezt követően vezették be a városban a kéményseprő szolgálatot, a kémények rendszeresebb ellenőrzését és az évi 10 forintos kéményseprői díjat. Jóval később, 1813-ban a korábban más céheken belül tevékenykedő kéményseprők saját céhbe tömörültek.