A bácskai
síkságon elnyúlik a város, amelynek látképét: a háztetők, tornyok
látványát, fekvésének méretét tulajdonképpen soha nem ismerhetjük
meg. Emiatt él bennünk, a város lakóiban az óhaj, hogy megtudjuk,
hogyan is néz ki lakhelyünk a magasból, madártávlatból szemlélve.
Ugyanettől a kíváncsiságtól vezérelve építették fel a párizsiak az
Eiffel-tornyot, ami tulajdonképpen kilátó, róla magasából
szemlélhető a Szajna és a folyását követően épült város. Mit tehet
ez ügyben Zombor?
Ezekben a kérdésekben és óhajokban szerencsés városnak mondhatta
magát Zombor 1993-ban, ugyanis látogatásával többször megtisztelte
Branislav-Brana Jovin, tekintélyes belgrádi építész, aki tiszteletet
parancsoló projektumok megvalósítását tudhatja maga mögött,
alkotóművész, aki egyesítette a tudást, a tapasztalatot, a tudományt
és a művészetet. Elkötelezett tisztelője Zombornak, és a város
építészeti örökségétől sarkallva vállalta a kihívást, hogy az egész
várost madártávlatból láttatva lerajzolja, egy olyan vállalkozást
valósítson meg, amit az olasz reneszánsz alkotói kezdtek meg, de a
munka embert próbáló méretei miatt föl is hagytak vele. A világ
egyik legnevesebb építésze, Pei a kilencvenes években határozottan
leszögezte, hogy sohasem láthatjuk majd azt, amiről a reneszánsz
alkotók álmodtak.
Milyen erőfeszítésre volt szükség a kimondottan értékes műalkotás
megvalósításához?
Brasnislav-Brana Jovin építész, távol a nagyvárosban, távol azok
kíváncsiságától, akik tudtunk a munkájáról, és kollégáitól,
építészektől, egy évnél tovább tartó megfeszített munkával eddig nem
látott remekművet alkotott. Munkájához geodéziai térképeket, légi
fölvételeket, és hatszáznál több, a város jelentősebb épületét
ábrázoló fényképet készített, és használt föl. Mennyi időbe és
igyekezetbe került a városrendezést, mérnöki munkát és művészeti
alkotást egyesítő munkát létrehozni, közben Zombor város 15.000
épületét megrajzolni? Mielőtt munkához látott volna, Jovin pontos
számításokat végzett és a városképet egy 2,70 x 1,60 méteres,
téglalap alakú rajzlapra helyezte. A rajzot három látószöget
kombináló perspektívából készítette, megközelítőleg 1:2000
méretarányban. Egy évet vett igénybe csupán a ceruzarajz elkészítése
három, megközelítőleg ötven centi széles papírtekercsen, amelyek a
rajz vízszintes részét alkották. Ezt követően a három szalagra
üveglapot fektetett, azon kifeszítette a rajzlapot, alá pedig
fényforrást helyezett, hogy nekiláthasson a tusrajznak, amelynek
elkészítéséhez több mint egymillió vonalat kellett tuskihúzóval
rajzolnia. Ezt az alapot árnyékolta és festette meg olajfestékkel,
hogy a várost őszi színeiben ábrázolja. A munka utolsó szakaszának
elkészítéséhez, Jovin építészmérnök sajátos eljárása nyomán több
ezer méter ragasztószalagot használt föl.
Az ötlet megvalósult, csodálhatjuk a rajzot, a műalkotást, amely
megőrzi a városképet az eljövendő századoknak. Egy olyan műalkotás
született, amely annyi idő után visszahozta a reneszánsz szellemét,
mégpedig éppen a mi Zomborunkba.
Lerajzolta a „madárként szárnyaló” várost, úgy, mintha a
tenyerünkben feküdne, előttünk a vonalakkal meghatározott lénye, a
vonalak pedig a Zombor önazonosságát kifejező építészeti,
tervezőmérnöki és térbeli jegyek nyomán életet lehelnek meghatározó
lényébe. A mű egyszerre ölti magára a tudományos munka és a művészi
alkotás jellegét. Zombor mennyei rajza, ha tekintetbe vesszük a
vállalkozás egészét és átfogó jellegét, az urbánus architektúra
történetében példa nélkül álló módon foglalja magába a
hivatásszeretetet, valamint az általa gerjesztett kihívást, ami
felbecsülhetetlenné növeli értékét.
Egy helyen fekszik előttünk a város, Zombor a maga káprázatos
központjával, az „arany körúttal”, az északi és déli csomópontok
közötti elrendezésével, valamint a keleten és nyugaton fekvő
kótáival, amelyek Zombort a történelem városaként határolják,
megjelenítvén változásait, kultúráját, hagyományát és területét.
